2023.09.29 9:00 am - 3:00 pm
NÉPMESE NAPJA A MÓRICZ ZSIGMOND MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁRBAN
2023.10.08 9:00 am - 8:00 pm
Fesztivál az állatokért!
Ismét rendhagyó évadot tudhat maga mögött a nyíregyházi teátrum társulata. A nagyszínpad és a Krúdy Kamara két hónapos, kényszerű téli bezárása idején a Művész Stúdióban folytatták próbáikat, kamaradarabokkal, zenés produkciókkal várták nézőiket.
A Teátrum évadzárója idén is a társulat tagjai, vendégművészei, a Színház kiemelt támogatói és a sajtó jelenlétében zajlott. Kirják Róbert igazgató évadértékelő beszédében elmondta, eladott bérleteik száma 15 183 darab volt, mely az előző évadhoz képest 24 százalékkal növekedett.
Miskolcon a 2023-as esztendőt a kultúra évének szánják, több jeles évfordulót is ünnepel a város.
A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200. évfordulóját ünnepli idén, így a 2023-as év Miskolc városában valóban a kultúra jegyében telik, igazán különleges vendégekkel. Fennállásának 200. évét ünnepli a Miskolci Nemzeti Színház. 1823. augusztus 24-én, 17 órakor elkezdődött a teátrum történelme Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című nyitóelőadásával.
Szabó Máté rendezése – a Co-Operával közreműködésben – Olaszországban és Bécsben már nagy sikert aratott, valamint több hazai városban is hatalmas lelkesedéssel fogadta a közönség Mozart operáját. Miskolcon különleges szereposztásban, újragondolva látható a Nagyszínház színpadán.
Mozart és Da Ponte első közös műve a vágyak és a meglepetések vígoperája, amely hol ellenállhatatlan humorral, hol szívbe markoló őszinteséggel mesél rólunk, emberekről. Szabó Máté lendületes, szellemes rendezése közelebb hozza a történetet a mai nézőhöz.
Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára.
Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésznője, Varga Andrea kapott.
Május 6-án végre a nagyközönség is láthatta, milyen bemutatókkal készül az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színház az ünnepi évadban. Szabadtéri rendezvényükön most is rengeteg érdeklődő volt, a színház művészei izgalmas programokkal készültek, Béres Attila igazgató pedig nyílt sajtótájékoztatón jelentette be a 2023-2024-es évad címeit.
A miskolci teátrum idén is gondolt ifjú és felnőtt nézőire az évadhirdető rendezvényük alkalmával.
200 évvel ezelőtt augusztus 24-én Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországban című előadásával nyitott meg a miskolci színház, és most, kétszáz évvel később szintén ezzel a darabbal veszi majd kezdetét a kétszázadik évad.
Az előadáshoz Mongólia budapesti nagykövete külön a színház számára készíttette el azt a tradicionális mongol hangszert, mely elengedhetetlen az előadáshoz.
Ismét várja vendégeit a SZINDBÁD Színháztörténeti Múzeum és Rendezvénytér a Móricz Zsigmond Színház üzemeltetésében Nyíregyházán, a belváros szívében. A Szindbád a megyeszékhely kulturális negyedének részeként újra az aktív közösségi élet színtere lesz, nap mint nap felidézve Krúdy Gyula szellemiségét.
Az egykori Helyőrségi Művelődési Otthon épületében Magyarországon egyedülálló, egyes színháztörténeti korokat tematikusan bemutató interaktív tárlatát különleges digitális installációk, tárgyi relikviák, video-térképek alkotják, melyhez többnyelvű audionarrációs program is készült. Megelevenednek a különböző korok jelmezei, amelyeket a modern technika segítségével akár magukra is ölthetnek a látogatók, de itt várja majd 2023. április 17-től újra kedves Nézőit a Móricz Zsigmond Színház Jegyirodája is, a nyíregyházi teátrum szomszédságában.
Ismét a régi fényében ragyogva várja a látogatókat a közelmúltban felújított, impozáns Bencs Villa, a Móricz Zsigmond Színház üzemeltetésében.
Az épület első emeletén ez 1920-as évek polgári hangulatát bemutató állandó kiállítás tekinthető meg: korhű női szoba, szalon, férfiszoba és egy könyvtárszoba, értékes berendezési tárgyakkal, melyek a Péchy-Kovács gyűjtemény polgári darabjai. A falakat olyan fotók, festmények díszítik, amelyek a Bencs család tagjainak történelmi szerepét hozzák közelebb a látogatókhoz.
Izgalmas festményátadási ünnepség keretén belül adták át a Korzó Bevásárlóközpont felkérésére Mihálka György, nyíregyházi festőművész által készített impozáns festményét, amelyet a látogatók ezentúl a Korzó 3. emeleti körfolyosóján tekinthetnek meg.
A művésszel közel egy évtizedes művészi kapcsolatot ápoló Korzó az ünnepséget és kiállításmegnyitót március 8-án, nőnapon tartotta, hiszen A Földanya velünk álmodott című festmény a festőművész második műalkotása a Korzó számára, amelynek témája a Nő.
2023. július 14-én, pénteken érkezik Nyíregyházára, a Rózsakert Szabadtéri Színpadra a Fórum Színház házasságjavító komédiája, A feleség negyvennél kezdődik produkció, mely főbb szerepeiben Gregor Bernadettet, Beleznay Endrét, Pikali Gerdát és Németh Kristófot láthatjuk.
Linda unja 17 éves házasságát, angol kertvárosi életét, a negyedik x közeledtét, de főleg a férjét, George-ot... Erről azonban a férfi nem akar tudomást venni, neki minden úgy jó, ahogy van...
Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével, Steven Spielberg kultuszfilmje lett az alapja az eredeti Broadway-musicalnek.
A Móricz Zsigmond Színház megtartotta az évad utolsó bérletes nagyszínpadi produkciójának, a Kapj el, ha tudsz! című Broadway-musicalnek az olvasópróbáját. Az előadást Nyíregyházán láthatja a közönség először hazánkban, a magyarországi ősbemutatót Horváth Illés, a társulat művészeti vezetője rendezi.
A Móricz Zsigmond Színház megtartotta a MICIMACKÓ a Pagony utca 100-ban című előadás olvasópróbáját.
Az előadást Urmai Gábor állítja színpadra. Karinthy Frigyes fordítása alapján.
Történetünk reggelén, a Pagony utca 100-ban minden úgy indult, mint máskor. Róbert Gida álmosan ébredt, mint minden reggel. Hornyák bácsi a szomszédból magában dünnyögött. Canga néni – mert mindig biciklivel járt –, aggódva engedte el az unokáját ugrókötelezni. A szomszédnő, a városi kertészetben dolgozott és folyton répát evett. A barna ruhás könyvtáros mindig késésben volt és közben azt motyogta: „Huhú, elkések, huhú! A csíkos ruhás kukás most viszi ki a szemetet. A sárga mackónadrágos kisfiú kint ül az ajtó előtt a napsütésben, mézet eszik és egész nap nem csinál semmit. Mindennap így indult, de a mai nem. Talán a napsütés, talán a tavasz tehet róla, de Róbert Gida fejében új életre keltek a Pagony utca lakói...
A korábbi évekhez hasonlóan várja a Móricz Zsigmond Színház a 2023. évi VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának válogatásához a fesztivál profiljába illő produkciók ajánlását jelenleg futó (vagy játszani tervezett), a programunkban még nem szerepelt előadásaik közül.
A szemle darabjai a korábbi évadokban bemutatott darabok közül is kikerülhetnek, de csak a legkésőbb 2023. március 1-ig bemutatandó produkciók!
A nagy érdeklődésre tekintettel idén már most elérhetők a Jegyirodában és a Színház honlapján a belépőjegyek a Rózsakert Szabadtéri Színpad augusztusi előadásaira, melyek a Móricz Zsigmond Színház saját, nagy közönségkedvenc produkciói lesznek.
2023. augusztus 5-én, szombaton 20.30 órától a Ma este megbukunk című előadást láthatják a romantikus nyári esték szerelmesei. Az eredetileg Londonban bemutatott bohózat Angliában és Amerikában is elnyerte az év legjobb vígjátékáért járó díjakat. Nem csoda, hiszen a mértani pontossággal szerkesztett virtuóz bohóctréfák, a kaszkadőrmutatványoknak beillő bravúros akciók garantáltan feledhetetlen estével, önfeledt, rendkívül intenzív szórakozással teszik boldogabb emberekké a kikapcsolódásra vágyókat.