Aktuális számunk

Kövesd te is!

Partnereink

  • Beregi Ifjúságért Közművelődési és Szabadidő Egyesület

Fotóriport

MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ DRÁMAPÁLYÁZAT 2022

  • hétfő, 02 máj. 2022 15:11

A Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi drámapályázatára a 2022. március 31-i leadási határidőig kereken 200 pályamunka érkezett be. Az előzsűri tizenkét, a fődíjra érdemesnek tartott színpadi művet választott ki. Ezek értékelését a művészeti tanács folytatja, miközben úgy döntött, hogy az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadóra méltó keretek között a Miskolci Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülése után, 2022. augusztus 23-án délután kerül majd sort.

A Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi drámapályázatára a 2022. március 31-i leadási határidőig kereken 200 pályamunka érkezett be. Hálásan köszönjük a megtisztelő bizalmat.

A beküldött művek szerzői között nagy számban találunk elismert írókat, színészeket és más színházi embereket, valamint a szakma számára eleddig ismeretlen alkotókat. Sok izgalmas darabot olvashattunk, nagy műfaji változatosságban.

Az elő-zsűri (Enyedi Éva, Perczel Enikő, Lőrinczy Attila dramaturgok) tizenkét, a fődíjra érdemesnek tartott színpadi művet választott ki. Ezek értékelését a művészeti tanács folytatja, miközben úgy döntött, hogy az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadóra méltó keretek között a Miskolci Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülése után, 2022. augusztus 23-án délután kerül majd sort.

 

Elérhetőség:

Miskolc Nemzeti Színház

Cím: 3525 Miskolc, Déryné u. 1. 
Telefon: 46/516-701
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: 
www.mnsz.hu

Ha tetszett a hír további ajánlókról is értesüljön! Kövessen minket: