Aktuális számunk

Kövesd te is!

Ajánló

Partnereink

Fotóriport

AASE-DÍJAT KAPOTT HORVÁTH MARGIT, A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ MŰVÉSZE!

  • hétfő, 07 december 2020 15:49
  • 33 View

Gobbi Hilda 1987-ben végrendeletében közérdekű célra tett kötelezettségvállalásával hozta létre az Aase-díjat az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői”-nek, az epizodistáknak, azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és két színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.

A díjak átadására évek óta hagyományosan a Bajor Gizi Színészmúzeumban került sor, ahol minden a magyar színjátszás nagy alakjaira és elsősorban Gobbi Hildára emlékeztet. Gobbi Hildára, akinek a kezdeményezésére megalakult az intézmény, aki szinte teljesen egyedül intézte el a múzeum létrejöttét, és hozatta rendbe Bajor Gizi villáját, hogy méltó helyen és módon emlékezhessünk az egyébként oly múlandó műfaj nagyságaira.

Idén a pandémiás helyzetre való tekintettel az ünnepélyes díjátadó elmarad. A kuratórium tagjai – Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András – által kiválasztott művészek később kapják meg az elismerést.

Az elmúlt években Horváth Margitot többek között olyan nagysikerű előadásokban láthatta a nyíregyházi teátrum közönsége, mint a Hello, Dolly!, a 9-től 5-ig vagy az idei évadban az Édes Charity.

 

Ha tetszett a hír további ajánlókról is értesüljön! Kövessen minket: