Aktuális számunk

Kövesd te is!

Ajánló

Partnereink

Fotóriport

szentivánéjiÁ! – új köntösbe öltözik Shakespeare klasszikusa Miskolcon

  • hétfő, 09 november 2020 15:43
  • 46 View

November 7-én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház a szentivánéjiÁ! című előadást, melyet Shakespeare címében is hasonló vígjátéka alapján Nádasdy Ádám fordítását felhasználva Rusznyák Gábor írt és rendezett.

A Szentivánéji álom Shakespeare egyik legtöbbet játszott, legszürreálisabb vígjátéka, melyben titánok és a földi világ kreatúrái élnek egymás mellett, és valahol a kettő között lavíroznak a mesteremberek, akik egy színházi előadást próbálnak létrehozni.

Rusznyák Gábor korábban már rendezte Shakespeare művét, akkor csak minimálisan nyúlt hozzá a darab szövegéhez. – Akkor a végeredményt tekintve komoly hiányérzet maradt bennem és tudtam, hogyha lesz még rá alkalmam, akkor a „magam” szavaival akarom majd elmesélni ezt a szövevényes és bonyolult történetet – mondja a rendező. Szerinte a színház egy jelen-idejű művészet, mindig itt és most történik, akkor is, ha szöveg hűen adnak elő és akkor is, ha alapanyagként kezelik ezeket a klasszikus szövegeket.


Ebben a változatban az „erdő” és vele együtt a „tündérvilág” egy ’70-es évekbeli disco világa, ami ma már inkább megmosolyogtat bennünket. De ha arra gondolunk, hogy ezt valamikor valakik komolyan gondolták, az arra figyelmeztethet, hogy talán mindaz, ami ma nekünk oly fontos és élet-halál kérdése, egy másik korból nézve majd ugyanígy nevetségesnek fog tűnni – avat be a rendező. Ez a darab ma arról szól, hogy a világ bajban van, elsősorban az emberi konfliktusaink miatt. Elfutunk, és az álmokba menekülünk, de egy tükör előbb vagy utóbb „szembe jön” velünk, s hogy mit látunk benne... szamárfejet vagy egy tiszta emberi tekintetet, az leginkább tőlünk függ. Reményeink szerint a nézőink sokat fognak nevetni ezen az előadáson, néha elgondolkodni, s talán itt-ott még könnyezni is. Ez egy vígjáték. Szerelemről, féltékenységről, a vágyakról, az emberi természetről, a bennünket feszítő kettősségekről, a válságban lévő világ megmentéséről. Egy költői, szellemi kalandtúra a részemről; nem az első és remélhetőleg nem az utolsó itt Miskolcon – zárja gondolatait Rusznyák Gábor.


Czakó Juliannát Hippolyta Amazonkirálynő és Titania Tündérkirályné szerepében láthatja a közönség. – A shakespeare-i szerepösszevonás történik itt meg, nálunk a két külön szerep egymásból „keletkezik”, eggyé lettek írva a karakterek, Gáspár Tibor kollégám esetében is. Be kell vallanom, ő hamarabb jött rá erre a „turpisságra”, mint én – ismeri el nevetve a színésznő. – Tibivel mindig fantasztikusan izgalmas együtt játszani, szeretem a humorát, ő egy igazi férfias erő a színpadon, és rengeteget lehet tanulni tőle – teszi hozzá a színművésznő. Czakó Julianna elmondta, Shakespeare eredetijét nagyon szereti. – Szerintem gyönyörűen van megírva a történet. Titania szerepében ott van az ősnő, csodásan jelenik meg az, ahogyan a nőiséget képviseli. A jelenet, amikor a szamárrá változott Zubolyba beleszeret, szerintem mai olvasatban is igazán szerethető; édes, ahogy a Tündérkirálynő és egy csacsi szeretik egymást.” A művésznő szerint ez nem egy leterhelő Shakespeare-előadás lesz, inkább a könnyedség jellemzi. – Minden egy picit közelebb került a mai korhoz. A díszlet és jelmeztervek alapján is látható, hogy az előadásban például a ’70-es évek időszaka is visszaköszön – osztja meg Czakó Julianna. Rusznyák Gábor rendezőnek egy egészen különleges változat született meg a fejében. A történet megmarad, de Shakespeare vígjátékának egy sokkal fogyaszthatóbb verzióját álmodta a miskolci színpadra, és ahogy azt mondani szokták „a valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.”


Gáspár Tibor Theseus-t, Athén Urát, valamint Oberont, a Tündérkirályt alakítja. – Egy vagány, játékos, látványos színjátékra számíthat a közönség, ahol a férfi és nő incselkedése, civakodása majd megbékélése történik meg a színpadon. Az életünket körülvevő dolgokra is reflektál az előadás, úgy gondolom, hogy rendkívül izgalmas és jó színházat láthatnak a nézők. Az egyik szerep álmodja meg a másikat, így történik meg az, hogy ő is két szerepet játszik, akár csak Czakó Julianna. – A Szentivánéji álom előadásnál mindig kardinális kérdés, hogy hogyan is jelennek meg ezek a szereplők. Oberon itt Theseus bódulatának eredménye, abban éli és gondolja tovább, szenvedi meg saját életét. Czakó Juliannával volt az első közös munkám a Miskolci Nemzeti Színházban. Egy fantasztikus, csodálatos színésznővé ért a már akkor nagyon tehetséges fiatal kolléganőm, és szerencsére azóta is sokat játszunk együtt. Nagyon örülök, hogy ismét „találkozunk”. Ismerjük egymást, bízunk egymásban és szerintem ez látszódik a színpadon – avat be Gáspár Tibor.


szentivánéjiÁ! 

Shakespeare címében is hasonló vígjátéka alapján
Nádasdy Ádám fordítását felhasználva
írta és rendezte:
Rusznyák Gábor

Stáblista

Szereplők: 

Theseus, Athén Ura és Oberon, Tündérkirály: Gáspár Tibor Jászai-díjas, érdemes művész
Hippolyta, Amazonkirálynő, és Titania, Tündérkirályné: Czakó Julianna
Lysander: Bodoky Márk
Demetrius: Feczesin Kristóf
Hermia, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe: Mészöly Anna
Heléna, szerelmes Demetriusba: Czvikker Lilla
Ezdőbá, a Görög Nemzeti Teqball csapat edzője, a színjátékban: Prológus: Salat Lehel
Endi, tartalék, a színjátékban: Oroszlán: Papp Endre
Simi, csapatkapitány, a színjátékban: Pyramus: Simon Zoltán
Sipi, játékos, a színjátékban Thisbe: Farkas Sándor
Szegi, szertáros, a színjátékban Fal: Szegedi Dezső Jászai-díjas
Samu, csapatorvos-gyúró, a színjátékban Holdfény: Keresztes Sándor
Egéus, Hermia apja: Kincses Károly
Pukk: Kokics Péter
Egyik Tünemény Titánia szolgálatában és Amazon Hyppolita mellett: Molnár Anna
Másik Tünemény Titánia szolgálatában és Amazon Hyppolita mellett: Kerekes Valéria
Harmadik Tünemény Titánia szolgálatában és Amazon Hyppolita mellett: Seres Ildikó Jászai-díjas
Alain egy „indiai” fiúcska Titania szolgálatában: Jaczkó Zalán
Egy görög lovag: Rózsa Krisztián 

Alkotók: 

Díszlettervező: Khell Zsolt Jászai-díjas 
Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
Koreográfus: Mohai Cintia
Ügyelő: Együd Tünde
Súgó: Bíró Klára
Rendezőasszisztens: Perényi Luca

 

Ha tetszett a hír további ajánlókról is értesüljön! Kövessen minket: