Aktuális számunk

Ajánló

Partnereink

Fotóriport

EGY OPERA, AMELY AZ ÉRZELMEK VIHARÁT ZÚDÍTJA A NÉZŐRE – DON CARLOS A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

Verdi egy kevésbé ismert, de annál izgalmasabb operáját mutatta be február 7-én a miskolci teátrum.

Spanyolország, 16. század második fele. II. Fülöp zsarnoki uralma mindent átjár. A nép elviselhetetlen terhek alatt küszködik, tilos az önálló gondolkodás, az ellenszegülőkre az inkvizíció kínzókamrája vár. Don Carlost, II. Fülöp fiát mindeközben rejtélyes szomorúság gyötri. Csak gyerekkori barátjának, Posa márkinak árulja el titkát: még mindig szerelmes apja feleségébe, Erzsébet királynéba, aki azelőtt az ő jegyese volt. A politikai és érzelmi csatározásokról szóló történet számos bonyodalommal és csodálatos zenével várja a nézőket a Nagyszínházban.

Keszég László elmondta, a Don Carlos érzelmi hullámvasút a néző számára, nincsenek szünetek az érzelmi csúcspontok között, állandó bonyodalmakkal átszőtt sodró történet és sodró muzsika.

– Schiller színműve nagyon pontosan és a mai világra is érvényesen mutatja meg, hogyan működnek a politikai játszmák és milyen sémák mentén gondolkodik a hatalom. Ezzel szemben Verdi operája hatalmas magasságokat és mélységeket megjáró szerelmi dráma. A négy felvonásos műben az érzelmek viharát látjuk, amit jobban átélhetővé egyetlen más műfaj sem tud tenni az operánál. Emellett pedig a zenedráma műfajának egyik alapköve a Don Carlos. Az áriák itt beszélgetések az opera nyelvén megírva, dramaturgiailag fontos kérdések és válaszok. A zene pedig megemeli és szférikussá teszi ezeket – fejtette ki a rendező.

– Igényel némi felkészülést a néző részéről ez az opera, akár bármely más kulturális tevékenység, de megéri energiát fektetni bele, mert építi a lelkünket. A színház és a televízió ösztönöket kiszolgáló, azonnali impulzusokat adó műsorfolyama legalább annyira különbözik egymástól, mint az instant ételek és a gourmet konyha fogásai. Egy operaelőadás a fantasztikus zenével és nagyszerű történettel esztétikai és filozófiai élményt nyújt egyszerre, ráadásul színházba járni közösségi élmény is – hangsúlyozta Keszég László.

A címszerepet alakító Pataki Adorján Miskolcon debütál Don Carlosként.

– Régóta ismerem ezt az operát, de amikor – még nagyon fiatalon – először láttam, nem fogott meg igazán. Az évek alatt aztán egyre többet foglalkoztam vele, tanulmányoztam, és ahogy elkezdtem megérteni, nagyon hamar az egyik kedvencem lett. Rá kell hangolódni erre az operára, hogy igazán élvezni tudjuk – mondja az énekes, aki karakteréről is mesélt.

– Don Carlos lobbanékony természetű és bármennyire is törekszik a jóra, mindenben a balsorsot, a szerencsétlenséget látja. Ez egy olyan szerep, ahol igazán mélyre lehet nyúlni a saját lelkünkbe, onnan kell előhoznunk az érzelmeket és indítékokat, és én hálás vagyok ezért a feladatért. Érdekes, hogy bár Don Carlos a címszereplője az operának, nincs saját áriája. De így is sok izgalmas kihívás rejlik számomra zeneileg az első felvonásban, a szívemhez legközelebb álló rész pedig Carlos és Erzsébet búcsú duettje.

Cser Krisztián elárulta, minden basszus számára álomszerep II. Fülöpé.

– A Verdi operák között a Don Carlos a csúcspont. A nagymamám, aki szintén operaénekes volt, egyszer azt mondta: amikor Don Carlost játszanak, akkor ünnepbe öltözik a színház. Több mint 20 éve vágyom rá, hogy megformálhassam ezt a szerepet és most végre eljött a pillanat. Fülöp áriáját már régóta éneklem, szinte minden életfázisomban újra és újra találkoztam vele, mindezek a tapasztalatok pedig lerakódtak bennem az évek alatt és most tudok belőlük építkezni – mesélte az operaénekes.

A szerepről szólva hozzáteszi, a spanyol király emberi, érzelmi oldalát igyekeznek megmutatni az előadásban.

– Fülöp a fél világ ura, övé a legnagyobb hatalom, de magán mégsem tud uralkodni, nem tudja fékezni a féltékenység szülte indulatait. Lehet bármilyen hatalmas király, a hétköznapokban ő is csak ember, akit érzelmei irányítanak. Ez a kettősség a Posa márkival való duettjében is megmutatkozik: miközben hatalmát fitogtatja, vágyik egy őszinte barátra az udvarban. Verdi zenéje nagyon sok támpontot és fogódzkodót ad ennek a férfinak a megformálásához, az utolsó próbák alatt pedig igyekszem elmenni a falig – vagy azon is túl,  – hogy kitapasztaljam a kereteket, határokat, mi az, amit még elbír a szerep színészileg és énektechnikailag – mesélte Cser Krisztián.

 

Stáblista:

Szereplők:

II. Fülöp, Spanyolország királya: Cser Krisztián / Rácz István

Valois Erzsébet, a felesége: Ádám Zsuzsanna / Herczenik Anna

Don Carlos, spanyol trónörökös: Pataki Adorján / Hector Lopez Mendoza

Eboli hercegnő, udvarhölgy: Haris Nadin / Tímár Tímea

Rodrigo Posa márki, máltai lovag: Molnár Levente / Laborfalvi Soós Béla

Lerma gróf: Tötös Roland / Böjte Sándor

Főinkvizítor: Cseh Antal / Gábor Géza

Tebaldo, a királynő apródja: Eperjesi Erika / Zamatócky Florianna

Egy szerzetes / V. Károly császár: Kelemen Dániel / Koleszár Ákos

Mennyei hang: Hasas Beatrix

Statiszták: Baranyi Ádám, Belley Attila, Schultz Gellért, Victor Jonatán

 

Alkotók:

Friedrich Schiller drámája nyomán a szövegkönyvet írta: Joseph Méry és Camille du Locl

Rendező: Keszég László

Rendezőasszisztens: Gadus Dorka

Magyar felirat: Orbán Eszter

Díszlettervező: Árvay György Jászai-Díjas

Jelmeztervező: Szűcs Edit

Videó: Hajdufi Péter

Zenei vezető: Cser Ádám

Koreográfus: Gergye Krisztián

Dramaturg: Orbán Eszter 

Karvezető: Pataki Gábor 

Korrepetitor: Rákai András

Ügyelő: Orehovszky Zsófia 

Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara, és Kibővített Énekkara

Vezényel: Cser Ádám / Philippe De Chalendar

 

Forrás: www.mnsz.hu

Ha tetszett a hír további ajánlókról is értesüljön! Kövessen minket:  

Image Gallery

: